A fenék kuncogása

Jut is eszembe: voltam én már fingós, mint ez a blog.

Naszóvel. Néhány hónapig albérletben laktunk a hetedik belsejében, egy apró udvari lakásban. Udvari azt jelenti, hogy ajtó-ablak csak a körfolyosóra nyílik, magyarul gangra. Az apró tudod, mit jelent.

Mellettünk lakó képkereskedő-féle, sokgyerekes családban volt egy hatéves kissrác mosolyi szemekkel és fürge lábakkal.

Mindig ráköszöntünk, ha láttuk, mert tetszett a formája. Egy idő után vissza is köszönt, mielőtt elszaladt. Nekem így:

- Szia Fingós!

Hát igen... nyári hónapok voltak, mindig nyitott ablakokkal.

Később összebarátkoztunk, és elmondta, hogy engem otthon fingós bácsinak hívnak.

addig is, amíg írsz valamit, itt a világ legértelmetlenebb beszélgetése:

– te voltál?

– én.

- én is.

Nos, az első történet nem ti küldtétek, hanem a húgom mesélte, és így szól:

Egyszer, amikor autóztunk nyaralni – a férjem vezetett, én mellette, a két gyerek hátul –, kezdte betölteni a teret egy jelleg. Kérdésünkre (aminek valójában semmi jelentősége, dehát így szokás) kisebbik fiunk jelentkezett, hogy ő.

Apja nyúlt az ablakeresztő gombhoz, és közölte, hogy akkor most kiengedi, mire a tettes:

"Hadd maradjon bent még egy kicsit!"

Amikor szakítani készülsz, hogy valaki mással folytasd, jusson eszedbe: az egy újabb fél év lesz, mire előtte is nyugodtan púzhatsz.

Várjuk az ELSŐ fingós történet!